Gani Zsuzsanna

Valamit mondanom kell

Már többször eltöprengtem azon,

hogy vajon létezik-e Isten?

Úgy vélem, gondolom, hogy igen,

benne mindig őszintén hiszek.

Ott legbelül, a lelkemben él,

figyel, ha hívom jön, szól hozzám.

Ha megtörtem, hozzá kiáltottam,

többször éltem gyáván, ostobán.

Gyakran fogta kezem, nem bírált

csak segíteni próbált nekem.

Megbízok benne, szeretem őt,

amit sugall, tanít azt teszem.

Bár én templomba ritkán járok,

ám ha ott vagyok, csendje áthat.

Békét hint meghitt hangulata,

olyan misztikus, felém árad.

KOHI HABIB

Te!

Ember, ki házam tájára se nézel!

Nem tudsz azonosulni e képpel.

Mégis együtt "lélegzem" e néppel,

Ébredj hát, gyere, várlak, lépj fel!

Alantas természeted bűnből fakad,

Nyisd meg szíved és oldozd fel magad!

Szeretetem feléd sohasem apad,

Pedig kezedhez oly sok vér tapad.

Bűnbocsánatot nyertél, amíg élsz

Tőlem ennél többet még mit remélsz?

Én nem hagylak el soha, mégis félsz?

Meghallgatást nyer mindig, amit kérsz.

Ki szívébe fogad oltalomban él,

Az életed így már nem lesz sekély.

Javaid mellett lesz így még erény,

Ki megtér és hisz Ő már az enyém.

Oltalomat

Kerestem, kutattam, nem találtam,

A világ mély bugyrait bejártam.

Elismerem Istenem hibáztam,

De a helyes útra rátaláltam.

Sérthetetlen messzi Fenség,

Az embereknek Te vagy a mentség.

Minket jellemez a törékenység,

Ezen nem segít a neveltség.

Érinthetetlen lényed honnan fakad?

Te vagy ki minket meg nem tagad!

Adj kérlek nekünk remény-sugarat,

Hisz elküldted hozzánk Tenfiadat.

SZABÓ ISTVÁN versei

HEGEDŰS GÁBOR versei

KOLARICS ZOLTÁN

AZ ÚR ÉRKEZÉSE

(A verset Ady Endre azonos című verse ihlette)

Mikor letértem az útról

s a lelkem megtelt bűnnel,

szelíden és kedvesen

szolt hozzám az Isten.

Eltévedt bárány!

Jöjj vissza a nyájba,

hiszen Terád is vár

a Mennyeknek országa!

Ó, Teremtőm!

Hallja hangod szolgád,

bocsáss meg nekem

s én visszatérek hozzád!

Eltörlöm bűneid!

Jer, kövess engem,

s tékozló fiamként

részesülsz szeretetemben!

Budapest, 2017.10.28 hajnal

A TEREMTÉS

A Teremtés csodálatos története,

a Mindenható ajándéka s üzenete.

Hogy végtelen szeretetét megossza,

Isten, világot teremtett a Kozmoszba.

"Legyen világosság!"--mondta az Úr,

s megtelt fénnyel a kéklő Azúr.

Megalkotta vele együtt a Földet,

ez volt az első nap, a nagy kezdet.

"Legyenek boltozat alatti és feletti vizek,

s a kettő közé szilárd boltozatot teszek!"

Elválasztotta ezzel a földet és az eget.

Úgy is lett, ez a második napra esett.

"Gyűljenek össze a vizek mind egy helyre,

s emelkedjék ki a szárazföld belőle!".

A zöld növények s a fák termést adtak,

így ért véget a mozgalmas harmadik nap.

"Legyenek világító testek az égbolton,

s válasszák el a nappalt az éjszakától!"

Így lettek a Nap, a Hold s a csillagok,

lezárva a negyedik fénnyel teli napot.

"Hozzon létre a föld mindenfajta élőlényt:

halakat, madarakat, mezei vadakat,

házi állatokat és csúszómászókat fajuk szerint,

hogy szaporodjanak!" s eltelt az ötödik nap.

"Teremtsünk embert képmásunkra hasonlót!"

ezzel megalkotta Ádámot a föld porából.

"Uralkodjék az összes élőlényen, amely csak mozog!"

Hogy nevet adjon nekik, mindegyikből egyet elé hozott.

*Csodás a világ, amit teremtettél, Uram,

de mégsem találom a segítő társam!*

Ekkor az Úr álmot bocsájtott az emberre,

hogy egyik oldalcsontját belőle kivegye.

Megalkotta az asszonyt s Ádámhoz vezette.

"Íme a segítő társad, légy boldog vele!"

Ekkor Ádám körüljárta s megszemlélte,

majd megköszönte és Évának nevezte.

Ez tehát a teremtés igaz története,

melyben Isten a mindenség teremtője,

égen s Földön teljesen tőle függ minden

mert Ő az egyetlen és mindenható Isten!

Szatmári Gizella Emese

TALÁLKOZÁS

Kopott, megroggyant élet bugyraiban kerestem az utat, a fényt.

Egy kopott, megroggyant szívek útjaiban szerettem embert és reményt.

Szaladtam árkon-bokron által,

küzdöttem bizonytalansággal.

Küzdöttem éggel, fénnyel, elvekkel,

s rohantam egyre - nagy tervekkel.

Fel ég felé,

le föld alá,

mentem egyre,

meredekre.

Nem tudtam, miért és mi lesz velem,

de kerestem, kerestem hűségesen.

Jártamban botlottam,

néha elakadtam,

majd felálltam, s menni erősen akartam.

Zuhantam kétségbeesésbe,

szaladtam bele hitetlenségbe,

rohantam magamba,

rohantam szavakba,

rohantam ki, mindig a szabadba.

Éreztem: rab vagyok,

bűn köti testem,

gondolni másra soha nem is mertem.

Éreztem, nem jó, ez nem az az élet,

változtatni viszont nem volt reményem.

Hiába szerettem, hiába éreztem,

senkit nem találtam,

ki megértette szívem.

Csak a lángokban vált nyilvánvalóvá,

csak a mély gödörben nem vált csalóvá

a sok szó, mit innen-onnan hallott a lelkem,

és mit megtagadott, hogy egyre csak szeressen.

Oly sok szép szó volt, amit hallottam régen,

de nem hittem őket, mint tündérmeséket,

s gondoltam, szép rege, ám életet erre

nem építhetek,

így éltem eddig, ebben nem hihetek.

Keserves utak,

és villámló zord egek.

Szétszórt darabok

életúton hevernek.

Csalódások, borzalmak mindenfele,

A szív így lett szomorú, bánattal tele.

Ma már hinni kell.

Ma szabadnak lenni.

Ma ég felé törni,

sietni, rohanni.

Ma az Isten szólt hozzám.

Ma az idők felett,

én is megnyugodtam

és a szív újjászületett.

Ahogyan hirtelen átölelt a karja,

ahogyan szívem lett a birodalma,

ahogyan csengett neve az agyamban,

és lepkeszárnyon az én szívem magamban

csak szárnyalt egyre magasabbra,

Istenhez a nyugalomba.

· EGY SÖTÉT ÉJJELEN

Nehéz, sötét az éj, és fekete felhők gyűlnek.

Csendes zokogás hallik, melybe égi hangok vegyülnek.

Fiát vigasztalja egy apa, s megadna mindent érte,

ha fájdalmát kisebbíthetné, s nem lenne szükség a vérre.

De jaj! A mi bűnünket, mi is moshatná hófehérre?

S ki lenne az, ki értem s érted kimenne a harctérre?

Oda, hol gonosz lovag bujkál, de a Fiú nyíltan szemben

védi azt meg, kit szeret, s nem megy senki ellen csendben.

Van, ki az emberre tör, s van, ki teremtménye szívét kéri,

mert őt nagyon szereti, és egész életét igazán félti!

A válasz egyszerű: Isten Fia áll mindenki helyett,

És igazság Őt körbelengi a hatalmas világ felett.

Szívét értünk feszíti, mint az íjat, az égbe feszesre,

megérinti alvó szívünket, s a lelket neveli nemesre.

Örömmel tölti el, hogy lesz, ki nevét magasra emeli,

s az égő könnyeket arcáról jótetteivel töröli.

Lesz, ki úgy fog hinni Benne, ahogyan Ő hitt az emberben,

s szeretetében fájdalma lassan tűnik a holdfényben.

Emlékezik jóra, szépre, s minden megszülető emberre,

aki vérző, sajgó sebeivel gyógyulna meg egyszerre

minden kínból, s minden lázadó szóból, s abból a kórból,

amely fogva tartja az elmét. Megszabadít a nyomorból,

mely mutatja mennyire jó, ám csalfán becsap, megcsal ma,

s az ember nem tudja, fogságából, hogy szabadulhatna.

Ám út nyílt a szakadék felett, s a Mester hidat épített

egy hatalmas mélység felett, melyet a Mennybe készített,

hogy te ott lehess, és örömmel lakhass azon a földön,

melyet neked adott, hogy életed ne legyen börtön.

Dereng a köd. Madarak kelnek, s fátylát bontja a kikelet.

A sötét oszlana, de nem tud, visszahúzza a ligetet.

Egyre sürgetőbb, egyre sietősebbé válik az igen.

Vérző fejét tenyerébe hajtja, így is kitart a hiten.

Hallod? Hogy sír, hogy zokog az éjszaka? A homályban állva,

vár egy reménysugárt könnyekbe burkolózva az Isten Fia.

Hogy értelme van mindannak, mit tenni akar az emberért,

s hogy Atyja mellette lesz végig, s mindezzel egyet ért.

Az az igaz szó kellene, mit angyalok hoznak neki.

És bátorságát, és kedvét már semmi el nem veszi.

Csak lágy sóhajtás hallik most, és a megnyugodott lélek

imáját bevégzi, s elszántan búcsút int a létnek.

Fájdalomhegyeken át épp gyermekét vigasztalja egy apa,

S a sötétségben a Fiút elhagyja utolsó támasza.

Hegedűs Erzsébet

MEGTALÁLTALAK

Sokáig kerestem, kutattam Utánad,

hol vagy Uram, Istenem?

sehol sem talállak!

Aggódtam, kínlódtam, sokat szenvedtem,

sehol sem találtam bizton a helyemet.

Fohászkodtam Hozzád

Imám az Égbe szállt!

Te lehajoltál hozzám,

meghallgattad az imám.

Bíztam, reméltem, hittem Tebenned!

Vártam, hogy átöleld elveszett gyermeked.

A szívem ajtaját Előtted én zártam be,

Te hiába vártad, mikor engedlek már végre be.

A sok zuhanás után -

Egyszer csak kitártam az ajtót,

Beengedtelek rajta Téged, a Megváltót!

Uram! Jézusom!

De jó, hogy Rád találtam!

Te vagy az, Akit már nagyon régen vártam!

Nem kell már keresnem, kutatnom Utánad,

Itt vagy velem mindig a szívembe zárva.

Meghallottam kedves hívó szavad,

megláthattam a fényben ragyogó arcodat!

Szívemet Szentlelked megérintette,

Nélküled már sivár, üres az életem.

Az egész lényemet szereteted tölti el,

Ölelő karjaidat már sohasem engedem el.

AZ IDŐ KINCS

Időt kaptál a végtelenből,

a te szererő Istenedtől.

Időt kaptál, hogy tudj szeretni,

ezzel másokat is felemelni.

Időt kaptál, hogy

lásd meg a rászorulót,

és segítsd őt, ahogy csak tudod.

Időt, erőt, körülményt,

feladatot kaptál,

hogy tudd adni tudásod legjavát.

Az idő rövid és nagyon drága,

ne fecséreld el hiábavalóságra.

Figyeld a jelzést - mikor mit tegyél,

így a napod és időd nem folyik szét.

Ne félj kérni a segítséget, mert

a segítő kezek téged mindig elérnek.

Bátran állj ki a jó,

az Örök Igazság mellett!

Cseppet sem tétovázz, nincs semmi

veszíteni valód, az Isteni Erő

mindig rendelkezésedre áll.

Legyél éber, ne érjen váratlanul,

ha bármi történik veled akaratlanul.

Fogadd őszinte tiszta szívvel,

mint becses ajándékot,

melyet néked a Teremtőd átadott.

Ő tudja egyedül, mi válik javadra,

a keskeny Úton Felé haladva.

Engedd, hadd fogja a kezedet, mely

az Örök élet, a boldogság felé vezet.

MEGBOCSÁTÁS

Olykor vannak nehéz napjaid, amikor

úgy érzed nem tudsz valakinek megbocsátani.

A haragot tupírozod magadban, egyre csak fokozva

abba sem hagyva, már-már tetőfokára csap

forrongásod miatta.

Most arra kérlek Téged!

Állj meg röpke percre és gondolkozz!

Kinek ártasz azzal, ha belül magadat mardosod?

Gondolj szeretettel az ellened vétőre,

te úgysem láthatsz bele senkinek a lelkébe.

Kiben, mi lakozik, nem tudhatod,

az is lehet, hogy csak rossz napja volt.

Bízd az ítélkezést a nagy Ő-re, az egyedüli Ítélkezőre!

Ő az, Aki mindent lát és ismer, belelát szívedbe.

Ismeri múltadat, jelenedet és jövődet, ismer minden lépésedet.

Ő a Mindenható, a Teremtő!

Benne bízz és remélj, így a lelked sérelme

az Ő erejével oszlik majd szét.

Réthy Judit Andrea

FÜLEMBE FORRÓ ÓLMOT ÖNTSETEK

Fülembe forró ólmot öntsetek,

Lakatot számra

Két vasdárda szemem kivájja

Magyar szó bús átka...

Nem fáj fejem.

Szeret az Isten.

Úttalan úton vánszorogva,

Próbálkozások elvetélt vágya...

Látok, tudok, Vagyok.

Itt. Most. Láttok?

Nem a fejem fáj...

Az Isten szeret.

Lesz igaz kor, hol nem lesz lárma,

Törtetés, gyalázás és szitokláva,

Nem lép rád senki, kinyíltál, hátha

Nem nyírbál szét a lét, akkor is, ha

Tét, a tett s szándék ugyanaz.

Marad az Isten. És szeret.

Osváth Imre

ISTEN

Sokszor néztem a csillagos eget,

kerestem benne istenemet.

Közeledni akartam hozzá lelkemmel

biztatást kérni további életemre.

Sokszor letettem volna eléje szívem.

Elfogadta volna, oly üresen?

Mert nem tudtam eléje tárni,

benne voltak hamisak tanításai.

Ha a természetet csodáltam,

a rejtelmekben őt láttam.

Megtaláltam szellőben, felhőkben,

bogarakban, fűben, fában, erdőben.

Ott volt, hol siklott a gyík,

hol forrás víz tova folyik.

Menne volt őzek szelíd szemében,

benne volt vulkánok kitörésében,

a forgó szelek pusztító dühében,

tengervizek lágy hullámos ölében.

Sokszor figyelmeztetett, ha pusztított,

csendes esőben könnyet hullatott.

Mindig a természetben találtam Őt,

annak törvénye általa kötött.

Emberek között akkor leltem fel,

ha felőlük hozzám szeretet érkezett.

A szeretetben hittel hittem,

Őt ott mindig meglelhettem.

Tudtam, ez az én Istenem!

Fábián Sándor

Istenhit

Papok terjesztik az igét,

celebrálják a sok misét.

Szobrokkal van templom tele,

képekkel a mennyezete.

Vastag gyertyák sorban állnak,

jó ára volt az orgonának.

Pénzes persely kihelyezve,

benne van a pap isten hite.

De az Isten, hol van kérdem?

A csuhás válaszol e képen.

Az Úr jelen van mindenhol,

megbuktatlak kánonjogból.

Ha mindenhol ott az Isten.

A templomban miért nincsen?

Ő az egyszerűséget hirdette,

a sok cicomát nem becsülte.

Sekrestyébe sincs az Isten,

nem vagyok pedofil biz Isten.

Ezt súgja a pap a gyóntató,

ölében ül két kis lurkó.

Ez lenne az egyház, kérdem?

Fel nem fogom, meg nem értem.

Mert Istennek csak a neve kell,

szennyben él a csuhás gazember.

***

Milyen furcsa...

Milyen furcsa is az ember,

Istennek képzeli magát, nem egyszer.

Mintha birtokában lenne minden tudásnak,

gőgtől elvakultan neki támad urának.

Annak, aki megteremtette Őt egykoron,

aki elrendezte, hogy a Föld forogjon.

Hogy legyenek számára évszakok,

egy gyönyörű földi édent megkapott.

De nem, neki több kell, ennél több,

mert megfertőzte az ördögi gőg.

Már a világ urának képzeli magát,

a világmindenséget akarja, nemcsak egy hazát.

Már Ő az Isten ezt hirdeti,

még nem szóltak rá, teheti.

Azt hiszi a balga lélek,

hogy büntetlenül telhetnek az évek.

De egyszer eljő az a pillanat,

amikor istened rád lesújthat.

Azzá leszel, ami voltál egykoron,

egy marék por a domboldalon.

Maturad

Apokrif

Ketten volnánk csak. Te meg én.

Ülnénk a folyópart fövenyén,

S különös, szép álmokat szőnénk.

Képzelnénk békét, míves rendet,

Lélekig érő, áldott csendet,

Halálig tartó szerelmeket.

Képzelnénk észt és bölcs erőt,

Szenvedélyt, egekig szökellőt,

Hűséget, őszinte, mély hitet.

Képzelnénk vágyat, tisztán csengőt,

Gyermeki kedvet, elmerengőt,

Szelíd mosolyt, üdvözülést...

Csak ülnénk, s Te felednéd, mi lesz a mennyel,

És este lenne, és újra reggel:

A hetedik nap. Így volna jó!

Őrizné titkunk a Nagy Folyó.

Curriculum vitae

Bölcs vagyok.

Tudásom ismerete annak,

Mi bennem gyarló, s méltatlan az éghez.

Szép vagyok.

Szívemben gyönyörű elszánás

A jóra, mit az Isten általam visz véghez.

Szelíd vagyok.

Ha tűröm vad csapásait

A létnek, lelkemben nem támad harag.

Erős vagyok.

Ha szenvedek se bánom,

Hogy Isten engem emberré farag.

Bátor vagyok.

Nevetve nézem, hogyha

Ajtómban áll a szenvtelen halál.

Tiéd vagyok,

Uram, fogadj el vétkeimmel,

Ha fáradt lelkem országodba száll!

DONNERT KÁROLY

Vasárnapok harangjai

Vasárnapok harangszavának

varázslatát úgy várom én

Mikor suhogó angyalszárnyak

Hirdetik, hogy él a Remény

És él a Szeretet e földön

Mert meghalt az Isten fia

Miérettünk, hogy ne gyötörjön

Bűn terhe minket már soha .

Szóljanak hát a szent harangok

Örömhírt hozva szóljanak

Mondják el, hogy e szép és boldog

Napon csüggedni nem szabad:

Hisz vár ránk az Úr vére-teste,

Hogy eggyé váljunk Ővele,

Hogy beköltözzék a szívünkbe

Szent Lélek bűvös ereje.

S így mindenik áldott vasárnap

Megélheti e szent csodát,

Aki magát az égre lázadt

Kétkedésnek nem adja át...

Ne várd hát, hogy nyíljék a tenger,

S utad szabaddá így tegye-

De hidd-érezd: vigyázó szemmel

Óv a szeretet Istene

Ne gondold, bármi bánat érjen,

Hogy kegyelme tán elhagyott:

Old fel lelked tekintetében,

És Ő feloldja bánatod...

Ne várd, hogy csipkebokor lángja

Vigye közel hozzád szavát-

De tudd: lépteid Ő vigyázza,

s tiéd lesz majd a Kánaán.

Ne akard, hitetlen Tamásként

Ujjad sebébe mártani,

S úgy igazolni létezését:

Hisz benned él az Isteni...

Ne tűzhányó láng-kráterében

Keresd az Ő szent melegét:

Gyertyafény hinti csodaszépen

Lelkének tüzét szerteszét...

Színe előtt, ha sokan látják

Ne fogadkozz és ne ígérj:

Csak csendes, magános imádság

Az, ami trónusához ér...

És trónusának ragyogása

Így lesz csak jelzőfény nekünk,

Mely nélkül e földi világban

Oly könnyen eltévedhetünk

Hisz könnyű volt Szent György vitéznek:

Csak egy sárkány kelt ellene

De ma egész sárkány-tenyészet,

Mit eltaposnunk kellene:

Szeretetlenség-, pénzsóvárság-,

Ordas, sivár bűn rengeteg-

Ha lándzsát emelsz ellenük, hát

A harcot meg nem nyerheted

Ám ha szíved szavára hallgatsz,

S a szent kereszthez folyamodsz,

Nem gyűrnek le gonosz hatalmak:

E jelben bizton győzni fogsz....

S győzelmedért az örök élet

Lesz Istentől a jutalom

Harangszóból ez az ígéret

Hallik minden vasárnapon

Szóljanak hát a szent harangok,

Örömhírt hozva szóljanak,

Hirdessék, ha megtérsz Uradhoz,

Lelked boldog lesz és szabad....

Szobám falán Boldogasszony keretezett képe...

Szobám falán Boldogasszony keretezett képe-

nap nap után imádsággal járulok elébe:

azt kérem a Szűzanyától minden áldott este,

lépteimet szép magadhoz egyszer elvezesse,

Adja meg azt, hogy szólhassak tiszta szóval véled,

elmondhassam titkait a szívem szerelmének,

megvallhassam néked, hogy e kerek nagyvilágon

te vagy az én drága kincsem, földi boldogságom,

A jóságos Istenanya tudom, meg is hallgat:

megadja majd a szívemnek azt a nyugodalmat,

azt az égi fényes áldást, azt a nagy kegyelmet,

hogy a lelkem a lelkeddel egyszer egybekelhet...

Hogy eljössz majd egyszer velem az öreg templomba,

Megáld a pap, s szentelt gyűrűt húzok az ujjadra-,

s nemsokára ringó bölcső bimbózó virága

nevet rá majd minálunk a kegyes Szűzanyára....

FODOR KAMILLA /egyetemi hallgató/

Boldogabbak már nem is tudnánk lenni

Áhitatban lenni, veled együtt lenni,

Oly boldog és békés szívvel

Áldott meg minket az igaz hitből

Szeretett drága Jóisten,

Hogy boldogabbak már nem is tudnánk lenni.

Köszönettel és hálával teli szívvel

Járulunk most Isten színe elébe,

Hogy köszönetet mondjunk azért,

Mit megköszönni nem tudunk elégszer.

Legszebb, legcsodálatosabb ajándékkal

Jutalmazott meg minket a drága Jóisten.

Felhangzik a kórusi tiszta ének,

Szívünket, lelkünket öröm önti el,

S meghinti boldogságtól övezett békességgel.

Mindketten tudjuk,

Ez a pillanat megismételhetetlen,

Többet ér ezernyi meg ezernyi csodánál,

De mégis tudjuk, s érezzük, ezernyi és ezernyi

Csoda vár még ránk.

Áhitatban lenni, veled együtt lenni,

Oly boldog és békés szívvel

Áldott meg minket az igaz hitből

Szeretett drága Jóisten,

Hogy boldogabbak már nem is tudnánk lenni.

Köszönettel és hálával teli szívvel

Járulunk most Isten színe elébe,

Hogy köszönetet mondjunk azért,

Mit megköszönni nem tudunk elégszer.

Legszebb, legcsodálatosabb ajándékkal

Jutalmazott meg minket a drága Jóisten.

Egymás ajándékai mi ketten vagyunk,

A szeretet és a jóság, melyek árán, egymást,

Mint jutalmat kiérdemeltük.

Legszebb álmaink teljesülnek,

Mikor ketten, együtt vagyunk.

Szőjjünk további és további álmokat,

Váltsuk valóra őket, a Jóisten és angyalai segítségével.

Tömjén illata érződik a templomban,

Emberek százai gyűltek össze,

Egyért imádkozva: Jóistenünk nézz le ránk,

Áldj meg minket, szeress minket egyformán.

Légy óvó, s féltő szeretőnk a bajban,

Ki mikor jót teszünk, mindig megjutalmaz.

Áhitatban lenni, veled együtt lenni,

Oly boldog és békés szívvel

Áldott meg minket az igaz hitből

Szeretett drága Jóisten,

Hogy boldogabbak már nem is tudnánk lenni.

Köszönettel és hálával teli szívvel

Járulunk most Isten színe elébe,

Hogy köszönetet mondjunk azért,

Mit megköszönni nem tudunk elégszer.

Legszebb, legcsodálatosabb ajándékkal

Jutalmazott meg minket a drága Jóisten.

Virágeső

Isten kegyelme, mint virágeső hullik ránk,

Az angyalok is csatlakoznak mi hozzánk.

Kegyelmes Ő, dicsőség Neki mindenkoron,

Lelkünk leljen békére, csak ezt áhítozom.

Nevét zengje ég és föld, viduljon fel minden ember fia,

Szeretettel gondoljunk a Megváltónkra.

Jöjjön el, s üdvözüljön fel reménységünk csillaga,

Világítsa be utunkat, hogy rátaláljunk az igaz szóra.

VÉSSEY EDE (Texas, USA)

Csodák

Amíg gyermek voltam, hittem a csodákban:

messzi üveghegyben, gonosz boszorkákban,

hétfejű sárkányban, repülő szőnyegben,

végtelen tengerbe elsüllyedt földekben.

Felnőtt fejjel sokkal okosabbá váltam,

igazat csak valós tényekben találtam,

a csodákban hívőn csendben nevetgéltem,

fejemet csóválva az együgyűségen.

Öreg fejjel immár csak csodákra várok,

a való világban sok jót nem találok,

s hiszek a legnagyobb, legkülönb csodákban:

az öröklétben és a feltámadásban.

Isten csendje

Mivel hited hangja elveszett valahol,

Istened csendjére sértve panaszkodol.

Pedig az Ő csendje az örökkévaló,

ajkáról közvetlen sohasem jön a szó.

Hogyha szólna hozzád, égből mennydörögve,

akkor utad könnyen lenne kijelölve,

nem kéne egyre csak küzdened magaddal,

vakon tapogatva tétova szavakkal.

Az átható csendben, szózatokra várva,

időd lenne bőven a gondolkodásra,

de a teremtésnek titkait nem lehet

egy emberi élet során megértened,

s amit Isten egykor részedre kiosztott,

lelked útján kell a döntéseket hoznod.

Erős hittel telve, saját hangod zengjen

az örök isteni, terád váró csendben!

Matyi

Álmodom az Istenről

S bár megingok gyakran hitemben,

Álmom Istenről meg nem szűnik.

Boldogtalan, ki nem álmodik,

Ki Istennek sosem áldozik

Cselekedettel, mely a jóság.

Nem lehet mindig a valóság

Arca az ember s ember előtt.

Álmodni kell mindenekelőtt

Oly gyakran e poros Életben,

Hol sosem volt semmi véletlen.

Merülni kell imában, borban,

Istenben, a legfőbb valóban.

És néha, ha gyötör az Élet,

Gondolj csak Őreá, ki éltet

A bajban, vigaszban, Mindenben,

Ki érted halt meg a kereszten.
______________________________

A megbocsájtó Isten

Annyi gyarló szívet elhagytam

S így a bűnöm haragtartás volt.

Most is az, én sem vagyok különb,

Istenem nélkül csupáncsak holt

Maradnék s elvészne mindenem.

Én nem tűrtem meg a szenvedést

Mások végett az én lelkemben.

A nagy Életbe kívánkoztam

S könyörület volt az Istenben:

Az örök megbocsájtás szava.

________________________________

Gyermeked vagyok

Lopódzik hozzám a néma csend,

Helyreáll ott lelkemben a Rend,

Ó, drága Uram, tiéd vagyok!

Énnékem tested a kenyerem,

Véred egyúttal az én vérem,

Mert én is Belőled sarjadtam.

De én az Ember vagyok, gyarló,

A mindég csak bűn felé hajló,

Ki örökkön Hozzád simulna.

Hogy szakadjon szám, mikor Téged

Bánt meg s akkor, mikor Tenéked

Gyermekésszel hozok fájdalmat.

Szeretni akarlak, érezni

És Véled együtt ott fent lenni,

EGYED SZANDRA

Ha sötétség vesz körül

Ha sötétség vesz körül,

Ha tisztulván égsz belül,

Ha egy lélekdarab kiszakad,

Ha szíved kínozva hasad.

Azért megmarad

A hitnek lángja,

A remény vágya,

A szeretet hatalma.

Vezeklés

Forró arcom sárba nyomom,

Izzadt porba, térdre hullva,

Hozzád fohászkodom.

Durva zsákruhámon

Csontomig hatol

a hideg.

Szívem, ajkam, lelkem,

bocsánatodért remeg.

Húsom tépem, csontom töröm.

Kezem, lábam vértől vörös,

Keserű ízű könnyeim csordulnak,

Sebzett testemen legördülve elhalnak.

Izzva, parázsodva.

Lázban égek.

Az ostor újra lendül,

Csak szisszenek,

Már nem érzem a csapások fájdalmát.

Még egy néma, elhaló ah,

és vége van.

Már nem érzem az ólmot,

Mely bőröm szaggatja át.

Föltápászkodom.

Lelkem újra tiszta,

S az ostor újra suhog.

Könnyű nyugalom jár át.

Vérem földre csurog.

Békét érzek.

Lelkem szűzi tiszta csendje suttog.

Megtaláltam Istent,

Ahol hagytam, ugyanott.

Fiad vagyok

Ó, hogy sajog,
éget,
mardos a kín.
Szenvedés.
Mikor lesz vége?
Vagy örökké tart?
Büntetés.
Ó, ha lenne e kerek földön teremtmény,
Ki megértené gyötrelmem szörnyű perceit!
De nincs senki!
Mert semmi vagyok.
ISTENEM, emelj föl!
Hívj magadhoz engem!
Enyhítsd szenvedésem!
Mentsd meg, bűnös lelkem!
Végy magad mellé, ültess lábadhoz!
A te elkeseredett szolgád.
Ó, de mit remélsz balga?
Hisz még mindig nem érted?
Sorsod megírtad,
Örök kárhozat a béred,
Drága Uram, ha te így látod,
Tisztelem s óhajtom szavad,
Vess a pokolra, ha akarod!
Csak arra kérlek, szeress,
Hisz én is a Te fiad vagyok!

BEREGI KISS MAGDOLNA

A M A G V E T Ő

Elvetettük a magot s jó földbe esett,

Érik a kalász, a magvető jól vetett.

De vihar kél, s a szélben eldől a búza,

Cibálja, tépi a szél, szőke haját húzza.

Az eső kimossa a gyökeret,

De az újra és újra gyökeret ereszt.

Kihúzza magát, néz újra az ég felé,

Haját kifésüli s bátran áll egy újabb vihar elé.

Miből minden földi halandó él,

Célja a meleg, illatos kenyér.

Nem bánja, ha derekát kettészelik,

És azt sem, ha kerekek lisztté őrölik.

Hajnalban nem látni könnycsepp-harmatot,

Zokogó hangját sosem hallhatod.

Minden szenvedését könnyen veszi,

Mert ő az ki a testet s a szellemet élteti.

Benne él a parancsolat és az ima:

Hogy: " A mindennapi kenyerünket,

Add meg nékünk ma ..."

SZENT HAJLÉK

Két imádkozó tenyér,

oltár, ima s a mindennapi kenyér.

Bűnbocsánat, kegyelem s irgalom,

egy áldott tartomány,

egy égbe nyúló templomtorony.

Szent isteni felkiáltójel,

mely alázatra int, emberségre, hűségre nevel.

Alapja az Isten, téglája jószándék,

csillogó tornya szent, mennyei ajándék.

Áldás köti össze az alkotórészeket,

lépcsője és tornya az Istenhez vezet.

Pillére munka és alázat, emberség s szeretet.

Hirdeti: A hit nem csupán szó, a hit cselekedet.

E toronyra nézve meglátjuk a napot,

Hétköznapi csodát, mely nékünk adatott,

ékes bizonyságát, áldott jelenlétét,

Krisztusnak keresztjét, s a hitnek erejét.

Dicsősségre, magasztalásra méltó hely.

Harang, ima, kenyér, bor s szent kehely.

Vigasz és menedék, mint nyíl az ég felé mutat.

Kérlek Uram, szenteld meg a mi hajlékunkat!

RADMILA MARKOVITY

Örök tavasz

Uram, Neked mondom el titkomat,

tudom, minden szavam közöttünk marad.

Igaz, előtted nyitott könyv vagyok,

nem magam miatt teszem a vallomásom.

Kételyeim feltárom, remélem megválaszolod,

ha nem most, hát majd egykoron,

amikor országod kapuján kopogok.

E földi létben én ártatlan embert nem ismerek,

ez nem mentség tetteimre, gondolatokra,

mert gyarló vagyok, mint a többiek.

Türelemmel nem igen áldottál meg engem,

füllenteni is füllentettem, főleg másokért,

de hazudozó soha sem lettem.

Loptam bizony gyermekkoromban más fájáról

diót, sőt társaimra is hatásom volt,

de tolvajjá soha sem lettem, most

nem én vagyok az érdekes, hallgasd

meg igaz kérésemet.

Védd meg, óvd, és segíts gyermekeimen,

legyen életük elégedett, nem kérem a

lehetetlent, de gyerekeik, az unokáim olyanok

legyenek, mint a lágy szellő, ami frissít, erőt

kölcsönöz, de sziklát romboljanak ha kell,

győzzék le a tenger hullámait, hajójuk

ott kössön ki, ahol a boldogság útja kezdődik,

soha sem vész a semmibe, köd sem von

fátylat az út végére. Nem baj, ha néha küzdeniük kell,

így erősítsd meg szívüket, lelküket,

legyen akaratuk töretlen, kemény, mint az acél,

ilyenre kovácsold ki mindegyik testét, lelkét.

Azért még sem vagyok olyan szerény,

arra kérlek, ha eljön a vég, fogd meg a kezem,

és hagyd, hogy örökre boldog legyek.

Igen Uram, értettem minden szavad, válaszoddal

arcomon mosollyal várom az örök tavaszt.

Uram, ígérem

Uram, bocsásd meg

minden vétkemet, azt is,

amikor az árral, vagy

ellene úsztam

keresve önmagam.

Uram, nem teszem

nagyító alá az életem,

vissza nem fordíthatom

akarva, akaratlan

ráncaimba vésett

tévelygésemet.

Uram, Te tudod,

ha leteszem keresztem,

még visszatérek.

Ígérem, tisztára mosom

ma hordott ingemet.

Segítettél, amikor kellett

Életem gondokkal volt tele,
bánat sem hiányzott belőle,
volt benne öröm és fájdalom,
lettem hitehagyott és esztelen,
szembe szálltam a lelkemmel,
harcot vívtam a hitemmel,
békémet csak akkor leltem,
amikor őszintén hinni kezdtem,
hinni kezdtem Uram benned,
segítettél, amikor kellett,
most is érzem itt vagy velem,
falaimat sugallatodra romboltam le
Most már tudom, miért kellett:
a gond, a bánat, a fájdalom,
izzadtságcseppekben fürdő küzdelem,
így lett acélerős a hitem,
lelkem megtelt szeretettel.
megtapasztaltam,
csodák az életben is vannak.

Az én titkom

Őt kerestem, pedig
sosem láttam.
Gyermeklelkem
hajlékodban
térden állva
Rád-talált a fohászával.
Mit kérhettem?
már én sem tudom.
Letagadtam,
kíváncsiktól
takargattam
Mosolyogva hazudoztam,
Elfeledtem?
Elfeledtem.
Valahol a lelkem mélyén
mégis érzem:
csak jót kérhettem:
magamnak-e vagy
még másnak?
Az idő-tájt kistestvérkét
úgy kívántam.
Lett kistestvér,
aki már nagy.
Időszárnyán elrepült
a gyermekkorom,
ifjúságom,
a fénykorom.
Azóta is:
felkereslek,
pörlekedek,
kérdezgetem:
meddig, miért,
tedd bölcsé a balgát,
gazdaggá a szegényt,
megteheted,
mondom én;
szeretetport hints a Földre...
Azt hiszem: túl sokat kérek.
Így hát
megköszönöm
öregségem
minden percét,
ifjú lelkem
üdeségét.

Kása Fanni Laura (16 éves)

Drága Istenem!

Drága Istenem, hozzád szól imám

ki az égből vigyázol reám,

mindig nyugodtan szól hozzád szívem

s te mindig meghallgatod minden vétkem.

A mai napon kérésre fordul ajkam,

kérlek téged, segíts meg a bajban!

Kívánságom oka nem új ruha,

sőt semmilyen csehe- csuha,

kérni nem magamnak szeretnék,

segítségem nagypapámnak szeretném.

Tudod te is, hogy beteg szegény

adj neki a gyógyulásban erőt, s reményt,

a mindennapokra örömet, hitet,

hogy kedve teljen gyermekeiben!

Gyógyítsd meg őt mindenképpen,

ne legyen része szenvedésben!

Tudom, hogy meghallgatod kérésemet

s fohászaim eljutnak az égbe,

drága Istenem hozzád szól imám,

ki az égből vigyázol reánk.

***

Gyermeki fohász

A kicsik között a legkisebb vagyok

a világról nem sokat tudok,

de tudom, mesélte anya

a világ teremtője te vagy.

Azt is tudom Istenem,

mi mindent köszönhetek neked,

például anyát, apát és a kistesót,

kik nélkül élni nem lenne jó.

Tudom azt is, hogy szereted

ha beszélünk te véled,

becsülöd ha elmegyünk a templomba,

a te dicsőséges házadba.

Ahova térdhajtással, keresztvetéssel lépünk be

ezzel is kifejezve tiszteletünket, szeretetünket,

a misén imádkozunk, éneklünk,

elhunytakért könyörgünk.

Szentmisén megnyugszik a pici szívem,

mert tudom, hogy ott vagy jelen,

te vagy az, aki mindent tud s meghallgat

akiben bárki megbízhat.

Szegények, nyomorultak menedéke

s mindenki édes megmentője,

hálás vagyok Istenem,

hogy te itt vagy nekem.

Megígérem, ha nagy leszek

akkor is hű gyermeked leszek,

mindig közel fogok hozzád állni

s tenéked mindent megcsinálni!

MOLNÁR G. KRISZTINA versei

A hitem

Egyszer talán nekem is lesz Istenem.

Sosemvolt hitem rogyadozó léptekkel

követ, megszán, aztán útnak ereszt

időszaki fellángolásaim közé befurakszik

néhány hitetlentamás kacér vásott

mosolya, ahogyan figyelem magam,

mikor hiszek és amikor nem hiszek de

ez tulajdonképpen teljesen rendben van

az olyan gyökértelen tudatalattival

rendelkező embernél ahol a realitás

mindig ott bujkál az illúziók mögött és

az előretolt helyőrség senkialfonzának

életfilozófiája néha elnyomja az égi

díszletek árnyékait egy fénysugár vagy

akár a sleppként hordozott árnyak

suttogása taszít depresszióba amely

ugyan többek szerint hasznos mert az

ember jobban megismeri önmagát

én viszont csaknem elvesztem a káoszban

azóta is kerülöm a mélykút effektust

ha jönne fulladjak inkább dáridóba mint

odaálljak hogy boríts rám fátylat bánat

na akkor jön a hit ha segíteni kéne és

kinyújtott kézzel az égre nézve kiáltom

csak már legyen béke - ha elég sokáig

mondom megjegyzem tényleg elönt

valami csendes megnyugvásféle van

hogy imádkozom is na ezzel nem

dicsekszem mert igazából készség

szinten csak a Miatyánkot tudom

de ha jobban átgondolom lehet az is

megfelel végül is minden benne van abból

amit szeretnék vajon elég lesz-e a hithez

a hiányzó alapokkal induló szándék

nem tudom de az imákat a könyvből is

elolvashatom és az énekléssel igazából

semmi bajom olyan megnyugtató mikor

összefolynak a hangok a kórusban akár

vállvetve támogatnánk egymást a sorban

talán ezért is mondják - hitközösség - a

lényeg a közös szándék valami jobb felé

legyünk optimisták a végkifejletet illetően

a pokolba vezető út kikövezéséről most

inkább ne szóljunk és egyébként is ne

riogassuk a kezdő hívőket a pokollal elég

ha a felfelé vezető utat elfogadja valaki

aztán meg az ember ne akarjon folyton

hátra nézni a legmeggyőzőbb egy látomás

lenne számomra vagy valamiféle kinyilatkoztatás

de ne legyek szerénytelen megérdemelném

én vajon - ugyan miért - hogy személyre szóló

jelenés teremjen nekem hát nem ennyire

nem vagyok elvetemülten magabiztos inkább

majd egy ideig még meghúzódom a hívők

mögött és várok félénk bizalommal hátha

az Úr az utolsó sornak is oszt lapot és bár

a pókerben nem jeleskedem a nyerő lappal

talán elviszem a bankot esetemben kapok

esélyt a nem evilági támogatásra és a hála

lehet stabil bázisa annak a vágyott hitnek

amire lehet hogy érdemtelen vagyok de

Jézus már annak idején is felkarolta az

elesetteket miért tenne ma másként amikor

eltévedt bárányként hozzá fordulok és

azt mondom hogy szeretnék tartozni

valahová - ahol magam is otthon vagyok.

Egyszer talán nekem is az Istenem lesz.

És lesz hitem. Azt hiszem.

Boda Zsófia Borbála, Buksi

Bátorság

A helyzet az, hogy nincs halál,

Csupán puszta változás,

Szem kápráztatás, búcsúzás,

Az örök országba vándorlás.

Így a beteg nem is agonizál,

Temetésen legyen boldogság,

Mint a kórház homlokzatán a színvilág egy ámítás,

Az élet egy csodás tündérvilág.

Reggeli ima

Úgy nyílik fel két szemem,

Hogy összeteszem két kezem,

Minden áldott reggelen, hogy,

Mindenkinek jobb és jó legyen.

Kőrösi Ferenc (Miskolc)

Káin, gyermekem!

Balga Ábelt öleld át,

S rejtsd el kaján mosolyod!

Kezed reszket! - Mit tettél?

Megölted Atyád fiát!

Vesd le a véres inged;

S ásd meg testvéred sírját!

Feje alatt a párna:

Kő legyen, a fegyvered!

Állj meg, hát te hova futsz? -

Nem rejt el se föld, se ég!

Várj, még nem küldelek el,

Nélkülem ugyan hova jutsz?!

Arcodon könny marta seb

Jelezze a világnak:

Ki Szökevényre emel

Kezet: bűne hétszeresb!

Most menj, már küldelek...

Káin: Szeretlek!

Krőzus-Krisztus

(töredékek)

Vad zsongás az Isten:

• Megcsömörlött csendek

imádkozó szinte-mindene.

• Bibliák tépett lapjain

hiányos szavak betű-istene.

• Áldott percek egy végtelen űrben.
• Szabadság egy test-üvegben.
• Remény a szeretetre.
• Egy keresztre feszített kiáltás.
• Egy fénysugár.
• A sötétből kilátás.
• Mindenképp létező.
• Rejtélyes, nagy titok...
• Nappalok és hajnalok mozgatója
• Emberek morgó panasza:
• Kétszer Szegény, a legszegényebb!

Tamás

Boldog az ég s a barátaim,

Oh, én mégis szomorú vagyok!

Látták Őt, de az én szemeim

Dagadtak, fájók és vakok.

Oh, én mért nem láttam őt?!

Gonosz a lelkem, mert tagad,

Oldozz fel: S mutasd magad!

Kezemben a szögek: vértől tapad...

A sír üres, merre vagy?

Kérlek, szólj hozzám

Istenem, Jézusom!

Kérlek, adj nekem egy jelet!

Nem értem szavaid:

Elmentél, s nem tudom, merre menjek,

Mert nem ismerem útjaidat...

Látni akarlak! - Mutasd magad!

Átkozott hazug, becsaptál!

Teljes hittel hittem szavad!

Názáreti, te hívtál, most hol maradsz?!

"Akárhova mész, követlek téged,

Krisztus-Isten, az Úr Fia..."

Én Uram, és én Istenem!

Sara a kétségnek lehull szemeimről!

Hiszek! Hiszek! Feltámadtál mégis!

Istenem, ölelj át! - A sebekbe illesztem ujjaimat.

Szereteted gyógyítsa meg Lelkemet.

Nem fog már el a kétség:

Elhiszem már, hogy út, igazság s élet vagy:

Krisztus-Isten, a megváltó Messiás!

RÍMFARAGÓ